A rendőrség azért zárta le a nyomozást, mert a cselekmény tájékoztatásuk szerint nem bűncselekmény.
ElolvasomA rendőrség szerint bűncselekmény nem történt, a feljelentőt meg sem keresték, és azt sem tudni, történt-e kihallgatás az ügyben.
ElolvasomA kegyelmet kérő református püspök egy csütörtöki levélben mentegeti magát.
ElolvasomA reformátusoknak összesen 57 ingatlant adott át az állam 2010 májusa óta, közülük 49-et azután, hogy a volt emberierőforrás-minisztert megválasztották.
ElolvasomAz egyház 13 év alatt 57 ingatlant kapott, ebből 49-et azután, hogy Balog Zoltán korábbi minisztert 2021 februárjában lelkészi elnökké választották.
ElolvasomDebrecen-Kossuth Utcai Református Egyházközség Presbitériuma olyan egyházat szeretne, aminek életét nem a politikai élet hullámverései határozzák meg.
ElolvasomElkezdett terjedni egy videó a minden elemében bizarr 2013-as karácsonyi vacsoráról.
ElolvasomAz ombudsman akkori jelentéséből kiderül az is, hogy már a gyermekektől érkező első jelzések után eljárhatott volna szakember az ügyben.
ElolvasomAz alapvető jogok biztosának jelentése, amelyet az emberi erőforrások akkori miniszterének, Balog Zoltánnak küldött, a bicskei gyermekotthonban történt visszaélések kapcsán lezajlott ombudsmani vizsgálat eredményeit tart (...)
ElolvasomA Fidesz politikusa, Etyek alpolgármestere védte az elsőfokú bíróságon K. Endrét, akinek kegyelmi ügye miatt kirobbant a kegyelembotrány és ami miatt lemondani kényszerült Novák Katalin államfő, Varga Judit volt igazságü (...)
Elolvasom"Légy azokkal, akik áldozatává váltak valami emberinek, valami szégyenletesnek, valami megalázónak.”
ElolvasomMár az idézet elhelyezésekor is trükköztek: az idézetet felvésték, de Balog nevét csak azután tüntették fel, hogy lemondott a miniszterségről.
ElolvasomBalog Zoltántól hamarabb várta volna a lemondást a hvg.hu által megszólaltatott egyik fideszes. A Várkert Bazárnál kérdeztük a kormánypárti politikusokat a kegyelembotrányról.
ElolvasomPénteken jelentette be lemondását zsinati elnökként Balog Zoltán, ez pedig hatalmas presztízsvesztés a volt miniszternek. Teljes bukásról azonban nem beszélhetünk: püspökként maradt ugyanis a Dunamelléki Egyházkerület él (...)
ElolvasomRogánék először bíztak abban, hogy megúszható az ügy, de a felmérések kijózanították őket. Varga Judit még két nappal a lemondása előtt sem adta jelét annak, hogy veszélyben érezné a karrierjét. A Sándor-palota Balog Zol (...)
ElolvasomA miniszterelnök szombaton évet értékel, de a körülmények most nem szokványosak. Eddig kerülte, hogy bármit mondjon Novák Katalin vagy Balog Zoltán szerepéről, esetleg arról, hogy Magyar Péter beleállt Rogán Antalba. A T (...)
ElolvasomHatályossá vált a kegyelembotrányba Novák Katalinnal és Balog Zoltánnal együtt belebukó volt igazságügyi miniszter lemondása. Már törölték is a parlament honlapjáról, mint képviselőt.
ElolvasomA DK-s Kálmán Olga szerint Balognak azonnal és végérvényesen távoznia kell a magyar közéletből.
ElolvasomNem sokkal a kormányinfó után jelentette be a K. Endre elnöki kegyelmében fontos szerepet játszó Balog Zoltán, hogy lemond a református egyház vezető posztjáról.
ElolvasomA kegyelembotrány miatti felháborodás nyomán végül Balog Zoltán püspök is követte Novák Katalin köztársasági elnök, valamint Varga Judit volt igazságügyi miniszter példáját és lemondott, bár csak egyik tisztségéről. Ezt (...)
ElolvasomElismerte, hogy súlyos politikai hibát követett el, amikor kegyelmet kért K. Endrének, de a boszorkányüldözés, a hisztéria szerinte a lemondása után sem fog megszűnni.
ElolvasomAlig pár perccel Balog Zoltán lemondása után kezdődik az elmúlt évek legnagyobbnak ígérkező civil megmozdulása.
ElolvasomA pénteki zsinati értekezleten bejelentette távozását Balog Zoltán református püspök lelkészi elnöki tisztségéről. A zsinat lelkészi alelnöke ügyvezetőként helyettesíti.
ElolvasomBár a héten az általa összehívott, informális esperes-gondnoki értekezleten még nem mondott le, végül Balog Zoltán péntek este bejelentette, hogy távozik a Magyarországi Református Egyház éléről. A korábbi miniszter visz (...)
ElolvasomA történtek szerintük túlmutatnak Novák Katalinon, Varga Juditon, Balog Zoltánon. „A legkiszolgáltatottabb, tragikus sorsú gyermekeket hagyta cserben az állam, amikor egy bántalmazó intézményigazgatóra bízta őket”. Tünte (...)
ElolvasomA zsinati értekezleten jelentette be.
ElolvasomA tanácsadói pozíciója lehet, hogy még nem is létezett, amikor a gyermekotthon igazgatóhelyettese már megkapta a kegyelmet.
Elolvasom"Most én egyedül hibáztam, de nem vagyok hajlandó elfelejteni azt, ami jó volt. Ami épülés volt, egyházunk épülése", mondta a lemondást bejelentő beszédében. Az elnöki teendőket mostantól Pásztor Dániel püspök látja el.
Elolvasom„Azért nem kérek bocsánatot, hogy kegyelmet kértem egy általam ártatlannak hitt embernek” – fogalmazott Balog, aki kedden még bizalmat kapott az esperes-gondnoki értekezlet szimpátiaszavazásán, de aztán rengeteg kritikát (...)
ElolvasomNovák tanácsadó testülete május 10-én állt fel, de a pedofilügyet eltussoló K. Endre kegyelméről már áprilisban döntöttek. Ez is azt erősíti, hogy Balog Zoltánnak komoly befolyása volt a botrányba belebukó köztársasági e (...)
ElolvasomA lelkész Balog Zoltán ügyéről is elmondta a véleményét.
ElolvasomNehéz igazságot tenni még a helyszínen is abban, hogy éppen zajlik-e pénteken délelőtt a református egyház rendkívüli zsinati ülése, amelyen Balog Zoltán püspök bejelentheti a lemondását.
ElolvasomEz nem maradhat következmény nélkül, biztosan kiiktatják őt, mondják az ügyre rálátó forrásaink. Ennek a jele, hogy a kormánymédiában már el is kezdtek beleállni a református egyházat vezető Balogba. A politikában pedig (...)
ElolvasomMegosztottak a lelkészek, egyesek szerint a püspök szégyent hozott az egyházra, mások viszont még a kegyelmi ügy miatt lemondott politikusokat is visszavárják.
ElolvasomKedden, az esperesek és főgondokok értekezletén a szavazásban nem vett részt, az ezt megelőző tanácskozáson nem foglalt állást Balog Zoltán lemondásával vagy maradásával kapcsolatban.
Elolvasom„Köszönjük, hogy várhatunk az új emberre, várhatunk saját megújult életünkre, melyet te nekünk készítettél."
ElolvasomAz időzítés a kegyelmi botrány miatt ellentmondásos, megkérdeztük róla az MTVA-t.
ElolvasomA Magyar Nemzeti Múzeum elbocsátott igazgatója szerint kizárólag Balog Zoltánon múlott, hogy püspök maradt, mégpedig saját magán.
ElolvasomA HírTV-ben megbeszélték, hogy nem kell pálcát törni a püspök feje felett, de a morálisan helyes döntés mégis az lett volna, ha lemond.
ElolvasomA korábban Novák Katalint már lemondásra felszólító kormánypárti publicista, Bayer Zsolt az eddig lemondani nem hajlandó Balog Zoltán püspök számára is egyértelművé tette: egy választása van.
ElolvasomFekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyar Református Egyház Zsinatának lelkészi alelnöke azt kéri a kegyelmi ügyben érintett Balog Zoltán püspöktől, hogy fontolja meg lemondását zsinati elnök (...)
ElolvasomPéntek délután fél háromkor ismertetik majd, hogy „mit miért tesz a kormány.”
ElolvasomKözleményben szólította fel a kegyelembotrányba került Balogot.
ElolvasomAz ellenzéki politikus azután döntött így, hogy a zsinati hivatal bizalmat szavazott a kegyelmi botrányban érintett Balog Zoltánnak.
ElolvasomHuth Gergely kicsi huszároktól és deresedő halántékú tábori lelkészektől félti a jobboldalt.
ElolvasomHeves nemzeti konzultáció kerekedett a kommentszekcióban Balog Zoltán videója alatt, amelyben a református püspök bejelentette: hiba volt kegyelmet javasolnia K. Endre számára az államfőnél, de miután nem ő döntött, nem (...)
ElolvasomA közlemény egy nappal azután jelent meg, hogy Balog Zoltán bejelentette, marad a református egyház élén.
ElolvasomA cikk nem csak Balog Zoltán püspöknek szúr oda: az egész tábort figyelmezteti, hogy most éberségre van szükség, és árulókat sejtet a saját sorok között.
ElolvasomCsűrös András kezdeményezéséhez már egy másik lelkipásztor is csatlakozott.
ElolvasomBalog Zoltán püspöki körlevelében hozta be a képbe a Tarlós István vezette fővárost, amely 2015-ben kitüntette a bicskei gyermekotthon igazgatóját. Pedig a Telex birtokába került dokumentumok szerint V. Jánost már 2011-b (...)
ElolvasomBalog Zoltánt légmentesen záró módszerrel csempészték be kedden a református vezetők Abonyi utcai tanácskozására. Stábunk az értekezletre érkezőket faggatta, ha már Balog püspök nem állt ki a sajtó elé. Videóriport.
ElolvasomFiatal és ellenzéki református lelkészként ott volt a Fidesz gyerekkoránál, és jó időben maradt Orbán Viktor mellett. A baráti hűséget a későbbi miniszterelnök is nagyra értékelte. Előbb a párt hátországában, aztán egyre (...)
ElolvasomRövid választ adott a miniszterelnöki sajtószóvivő arra a kérdésre, mi a véleményük Balog döntéséről.
ElolvasomEgy rejtélyes imahelyen akarta átvészelni a kegyelmi vihar szemét a püspök-exminiszter, de nem számolt a „-hutz”-cal.
ElolvasomA püspök nem volt hajlandó nyilatkozni portálunknak.
ElolvasomBalog Zoltán elismerte kedd esti nyilatkozatában, hogy hibázott, de minden felelősséget igyekezett hárítani magától a kegyelembotrány ügyében. Igaz, azt is mondta, még egy kicsit gondolkodik a saját szerepéről. Összeszed (...)
ElolvasomBeszámolt a református egyház vezetésének a történtekről.
ElolvasomA református egyház zsinati lelkészi elnöke bejelentette, hogy a személyét ért belpolitikai támadások ellenére nem mond le egyházi pozíciójáról, a Novák Katalin köztársasági elnök lemondásához vezető kegyelmi kérvényben (...)
ElolvasomTámogatta, hogy K. Endre kegyelmet kapjon, de azt mondta, hibázott és ezért bocsánatot kér.
ElolvasomBalog Zoltán először szólalt meg azóta, hogy az ő felelőssége is felmerült a Novák Katalin lemondását hozó kegyelmi ügyben. A botrány miatt szimpátiaszavazást tartottak a püspök személyéről, aminek a végén Balog maradt a (...)
ElolvasomA püspök sorsa egész nap kérdéses volt, ám mostanra egyre inkább úgy tűnik, hogy bár nem ellenszavazatok nélkül, de túl van a nehezén.
ElolvasomA református püspököt kedden rendelték be, hogy beszámoljon arról, pontosan milyen szerepe volt a bicskei gyerekotthon korábbi igazgatóhelyettesének kegyelmi ügyében.
ElolvasomA református püspököt azért rendelték be kedd délelőttre, hogy magyarázatot adjon arra, mi köze volt K. Endre kegyelmi ügyéhez.
ElolvasomA miniszterből lett püspök már több mint három órája megérkezett a zsinati hivatalba.
ElolvasomAz MSZP pedig Alaptörvény-módosítást nyújtott be.
ElolvasomÚgy tudni, Balog biztatta a köztársasági elnököt, hogy K. Endrének kegyelmet adjon. Orbán is magyarázatot várt tőle, de napokra elvonult egy ausztriai kolostorba imádkozni. Innen rendelte be a Magyarországi Református Eg (...)
ElolvasomAz Abonyi utcai épületnél mindent megtettek, nehogy kérdezni lehessen a református püspököt a kegyelmi botrányról.
ElolvasomA református püspököt kedd délelőttre rendelte be a Magyarországi Református Egyház vezetése, de a közvélemény is válaszokat vár, volt-e valamilyen köze a bicskei gyermekotthon igazgató-helyettesének adott elnöki kegyele (...)
ElolvasomBalog körlevelet küldött a lelkipásztor és presbiter testvéreinek a kegyelmi ügyről, többek között azt írta, "alaptalan vádaskodásokra és híresztelésekre" nem válaszol.
ElolvasomA Telex megszerezte azt a belső körlevelet, amiben Balog a kegyelmi üggyel kapcsolatos szerepéről ír.
ElolvasomA Telex úgy tudja, a reformátusok között is egyre többen voltak elégedetlenek Balog vezetési stílusával, már a kegyelmi botrány előtt is.
ElolvasomOstobaságnak, hírlapi kacsának nevezte közleményében Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke "a baloldali sajtóban megjelent híresztelést Orbán Viktorral és Balog Zoltánnal kapcsolatban".
ElolvasomElőtte egyeztet a püspöktársaival.
ElolvasomÉrtesüléseink szerint a Magyarországi Református Egyház vezetése berendelte Balog Zoltánt, hogy számoljon be a K. Endre kegyelmi kérvényével kapcsolatos ügyekről. Úgy tudjuk, már ezen, a kedd délelőtti egyházi értekezlet (...)
ElolvasomElőtte egyeztet püspöktársaival a mondanivalójáról.
ElolvasomA miniszterelnök gyors megoldást vár az ügyre, de ez a magyarországi református egyház vezetőjének pozíciójába kerülhet.
ElolvasomA 444.hu értesülései szerint a Fidesz egyik országosan ismert politikusa egy hétfői egyeztetésen több munkatárs jelenlétében arról beszélt: Balog Zoltán református püspök valószínűleg arra a következtetésre fog jutni, am (...)
ElolvasomA Momentum elnöke azután szólította meg a református püspököt, hogy vasárnap a Direkt36 azt írta: ő biztathatta Novák Katalint arra, írja alá a kérelmet.
ElolvasomA püspök és Novák Katalin jó viszonya ismert, egy volt munkatársa arról beszélt a portálnak, hogy "Kati neki bármit megtesz".
ElolvasomA Direkt36 és a Telex több egymástól független forrásból úgy értesült, hogy a megbukott államfőhöz régóta közel álló, a református egyházat vezető Balog fontos szerepet játszott a kegyelmi ügyben. Balog állítólag azzal m (...)
ElolvasomMég emberi erőforrások minisztereként tett javaslatot Balog a bronz érdemkeresztre odaítélésére.
ElolvasomEgyre többen osztják meg a volt köztársasági elnököt támogató Facebook-posztot.
ElolvasomLétrejött egy „Kiállok Novák Katalin mellett” elnevezésű Facebook-oldal.
ElolvasomA portál úgy tudja, még Balog Zoltánt is bevetették, hogy közvetítsen a Sándor-palota és a miniszterelnök között, azonban sikertelenül. A miniszterelnök szerint Novák Katalin tartozik a nyilvánosságnak.
ElolvasomA püspök decemberben írt levelet Karsai Dánielnek, arról, hogy szerinte miért lehet veszélyes az eutanázia legalizálása.
ElolvasomA Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa arra is kérte a testület lelkészi elnökeként működő Balogot, hogy tegye közzé a Karsai Dánielnek írt levelét a református sajtóban is.
ElolvasomA volt miniszter korábban károsnak és veszélyesnek nevezte az aktív eutanázia lehetőségét, amire a gyógyíthatatlan betegséggel küzdő alkotmányjogász beszélgetni hívta.
ElolvasomAz életvégi döntésekről fognak beszélgetni, és ott lesz majd Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke is.
ElolvasomA református püspök arra kérte az ALS-szel élő alkotmányjogászt, hogy ne akarja kinyitni ezt a kaput.
ElolvasomA püspök ennek ellenére azt állítja, hogy együttérez a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő alkotmányjogásszal.
ElolvasomKarácsony üzenete, hogy Isten családjába tartozhatunk, és ehhez nem kell mást tenni, mint viszonozni az ősbizalmat, amivel Isten megajándékoz bennünket - mondta Balog Zoltán református püspök karácsony napján Budapesten. (...)
ElolvasomKérte a híveket, tegyenek azért karácsony után is, hogy minél több örvendező keresztény legyen az országban.
ElolvasomBalog Zoltán Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke karácsony alkalmából beszélt.
ElolvasomJézus azzal, hogy igent mond az életre és megszületik, kiteljesíti az embert és olyan méltóságot ad neki, amilyet mi nem tudunk magunknak adni. Erről beszélt Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egy (...)
ElolvasomAz államalapítás ünnepe hálaadás első keresztény királyunkért és mindazokért a vezetőinkért, akik az emberi igazságon túl látták és látják az isteni igazságot, Krisztus igazságát - mondta Balog Zoltán református püspök s (...)
ElolvasomSzalai Ádám még július elején nősült meg. Balog Zoltán most posztolt róla
ElolvasomEgy hete nősült meg Szalai Ádám 86-szoros magyar válogatott labdarúgó Toszkánában.
Elolvasom111 meg nem nevezett ingóságról van szó, amelyet a Balog Zoltán püspök vezette Dunamelléki Református Egyházkerület kap meg, hitéleti feladatok ellátására.
ElolvasomA Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége arról írt, hogy ősztől az egyházi fenntartású intézményekből is megindulhat a pedagógusok elvándorlása.
ElolvasomKrisztus feltámadásának valóságából akkor látszik valami ebben a világban, ha a keresztények életében látszik - mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnap Budapesten, (...)
ElolvasomA Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke Budapesten a Hold utcai református templomban tartott ünnepi szentmisét.
ElolvasomA nagypéntek és a feltámadás erői egyaránt működnek a világban - mondta a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.
ElolvasomA két egyházfő a béke fontosságát hangsúlyozta, de nem csak a kormánykommunikációból ismert panelekkel.
ElolvasomA nagypéntek és a feltámadás erői egyaránt működnek a világban, de nem a nagypéntek, hanem a feltámadás az örök – mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvét alkalmából.
ElolvasomA húsvéti hétvégén az InfoRádióban hallható lesz többek között Erdő Péter, Balog Zoltán, Bogárdi Szabó István, Kocsis Fülöp, Bagdy Emőke, Tari Annamária, Pál Ferenc, Barabási Albert-László, Vinkó József, Sárközi Mátyás é (...)
ElolvasomKarl-Joseph Rauber bíboros-érsek, egykori budapesti apostoli nuncius ravatalánál járt a miniszterelnök, akit Balog Zoltán is elkísért.
ElolvasomBalog Zoltán és Azbej Tristan is vele tartott.
Elolvasom