Két éve még kirúgták a korábbi főigazgatót, most viszont hozzá került a koronázási palást termének felújítása. Megkérdeztük L. Simon Lászlót és Zsigmond Gábor jelenlegi főigazgatót is, hogy mi történik.
ElolvasomA hatodik évaddal véget ért netflixes sorozatból több mint 450 tárgyat szerezhetnek meg a gyűjtők, akik becslések szerint akár 30-50 ezer fontot is megadhatnak például a királyi hintó másolatáért.
ElolvasomA királynő pár napja jelentette be, hogy megkoronázásának 52. évfordulóján formálisan átadja a trónt fiának, Frigyesnek. Ez volt utolsó nyilvános uralkodói szereplése.
ElolvasomKároly brit király a koronázási fotóját választotta.
ElolvasomHónapokig tartó vadászat egy orkánkabát után, amit az első adandó alkalommal eláztat az eső, Kodály Zoltán inspirálta kollekció, amit Diana hercegnőnek is bemutattak 1990-es ittjártakor, Zichy Sarolta grófnő koronázási r (...)
ElolvasomMit eszik naponta? Milyen hozzávalókat tiltott ki a koronázási ünnepségről?
ElolvasomLondoni pénzügyi elemzők várakozása szerint Nagy-Britannia az idei év végén technikai recesszióba kerül.
ElolvasomA brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett első becslése szerint 0,1 százalékkal csökkent a brit hazai össztermék (GDP) májusban az előző hónappal összevetve. Londoni pénzügyi elemzők várakozása szerint Na (...)
ElolvasomEgyházi szertartás keretében, formálisan átadták szerdán a brit uralkodónak a skót koronázási ékszereket.
ElolvasomAz Egyesült Államok elnöke először teszi tiszteletét a brit uralkodónál a májusi koronázás óta.
ElolvasomA brit uralkodó június elején érkezik meg Romániába, ahol több birtoka is van. A látogatásról III. Károly május 6-ai koronázási ünnepségén állapodtak meg, amelyen Klaus Werner Johannis román elnök, valamint a Román Koron (...)
ElolvasomA brit királyi családnak erdélyi magyar gyökerei is vannak, az uralkodó hercegként gyakran felkereste román birtokait. Először érkezik az országba a koronázása óta.
ElolvasomA 30 fős társaság fejenként kapott 50 ezer kinát (kb 4,8 millió forintot) az útra, amit szabadon használhattak fel, ráadásul a delegációba befért a külügyminiszter lánya is.
ElolvasomA templomon átsuhanó fura alak jól megmozgatta sokak képzeletét, egyesek szerint Diana vagy II. Erzsébet szelleme is lehetett.
Elolvasom13 órán át őrizetben tartottak egy rajongót, akiről azt hitték egy tüntető.
ElolvasomGyorsan el is kapkodták belőle az összeset.
ElolvasomPenny Mordaunt a koronázási hétvége sztárja lett az embert próbáló teljesítményével.
ElolvasomA koronázáson részt vevő Sir Karl Jenkinsről nagyon sokan azt hitték, hogy Harry herceg felesége – inkognitóban.
ElolvasomMíg Harry a koronázási szertartáson vett részt, Meghant már az újonnan felbérelt testőr követte.
ElolvasomHétfő este, a koronázási ünnepség mintegy lezárásaként egy magyar produkciót ünnepelt hosszú percekig állva a londoni közönség.
ElolvasomSzerencsétlennek nevezték, hogy hat monarchiaellenes tüntetőt is letartóztattak, de van magyarázata a dolognak.
ElolvasomGálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense az InfoRádió Aréna című műsorában a brit koronázás kapcsán úgy fogalmazott, egy dolog, hogy milyen ambíciói vannak uralkodóként, egy másik, hogy mit hagy neki a politika (...)
ElolvasomKi lehetett az? Szavazzon!
ElolvasomDenisz Smihal III. Károly király koronázása alkalmából látogatott Londonba, ott adott interjút.
ElolvasomA színész "mérhetetlenül büszke" párjára, aki III. Károly tiszteletére énekelt hétvégén Windsorban.
ElolvasomPetr Pavel a koronázási ünnepség résztvevőjeként adott interjút Londonban, és a nyugati politikusokétól eltérő hangot ütött meg az ukránok háborús győzelmi esélyeit illetően.
ElolvasomA közösségi oldalakon nagy népszerűségre tett szert ez a pár mondat.
ElolvasomOlena Zelenszka a Twitterre posztolta meghívóját, a sasszemű netezők lecsaptak rá.
ElolvasomIII. Károly koronázásán is felléptek.
ElolvasomMutatjuk a fényképet!
ElolvasomA fiatal hercegek szüleikkel együtt egy épület renoválásában segédkeztek.
ElolvasomAz új hét relatíve jól indult a tőzsdéken, az ázsiai piacok ma nagyrészt emelkedtek, egyedül Japán maradt le, részben azért, mert jegybank márciusi ülésének jegyzőkönyvéből kiderült, hogy a tanács tagjai aggódtak az infl (...)
ElolvasomA koronázás apropóján felcsendültek a fehér ellenes hangok.
ElolvasomAz uralkodó nagyon ingerült volt.
ElolvasomHarry herceg felesége nem jelent meg Londonban.
ElolvasomVilágsztárokat felvonultató szuperkoncerttel ért véget vasárnap éjjel a brit uralkodó koronázását ünneplő rendezvénysorozat. Mások mellett fellépett a Take That, Lionel Richie, Katy Perry, Andrea Bocelli, Sir Bryn Terfel (...)
ElolvasomVajon melyik felvétel marad fenn inkább az utókor emlékezetében? Az, amelyiken Katy Perry zavarban van, mert nem találja az ülőhelyét a koronázáson, vagy az, amikor fejedelmi estélyiben ereszti ki a hangját a királynak?
ElolvasomHarry herceg felesége azzal az ürüggyel maradt távol a ceremóniától, hogy az egybeesik kisfiuk, Archie negyedik születésnapjával.
ElolvasomSietett haza a kisfia születésnapjára.
ElolvasomHatalmas bulit tartottak a koronázás másnapján.
ElolvasomAz új hét relatíve jól indult a tőzsdéken, az ázsiai piacok ma nagyrészt emelkedtek, egyedül Japán maradt le, részben azért, mert jegybank márciusi ülésének jegyzőkönyvéből kiderült, hogy a tanács tagjai aggódtak az infl (...)
ElolvasomBocsánatot kért olyan dolog miatt, amiről nem tehetett.
ElolvasomAz új hét relatíve jól indult a tőzsdéken, az ázsiai piacok ma nagyrészt emelkedtek, egyedül Japán maradt le, részben azért, mert jegybank márciusi ülésének jegyzőkönyvéből kiderült, hogy a tanács tagjai aggódtak az infl (...)
ElolvasomVasárnap éjjel véget ért a brit uralkodó koronázását ünneplő rendezvénysorozat. III. Károlynak több híresség is üzent, emellett világsztárok adtak koncertet a windsori kastély parkjában. A trónörökös, Vilmos beszéddel kö (...)
ElolvasomTöbb tízezer utcabál zajlott vasárnap délután Nagy-Britanniában III. Károly király koronázásának alkalmából.
ElolvasomSzombaton koronázták meg III. Károly királyt és hitvesét, Kamilla királynét a londoni Westminsteri apátságban - a történelmi esemény nagyobb bonyodalom nélkül zajlott le, de voltak kisebb attrocitások.
ElolvasomTöbb mint 50 ezer utcabálon ünneplik az uralkodó és felesége koronázását.
ElolvasomSpenótos pite, currys-mangós padlizsán, epres-gyömbéres trifle – ha nem tudnák, milyen menüvel ünnepeljék a koronázást a brit alattvalók, megmondják nekik, sőt, recepteket is adnak; sajnos nem túl jókat.
ElolvasomA londoni rendőrség 52 embert tartóztatott le III. Károly koronázása alatt a közrend és a nyugalom megzavarása miatt.
ElolvasomMost a nagypapája koronázásán cukiskodott.
ElolvasomA BBC összeállítást készített a koronázás nemzetközi visszhangjáról.
ElolvasomAz esővel dacolva több százezren ünnepelték III. Károly királlyá koronázását Londonban. Az ünneplők közé magyarok és tüntetők is vegyültek. Helyszíni riport.
ElolvasomHetven éve nem látott ünnepséget rendezett az Egyesült Királyság a valaha volt legidősebb uralkodójának tiszteletére. De hogyan illeszkedett az anglikán egyház legősibb hagyománya a világ egyik legfejlettebb városába? He (...)
ElolvasomA Make a Joyful Noise című Andrew Lloyd Webber-darab szombaton debütált, mikor III. Károly királyt és Kamilla királynét megkoronázták.
ElolvasomMegkoronázták a tavaly szeptemberben trónra lépett III. Károly brit királyt és feleségét, Kamilla királynét a Westminsteri apátságban. London koronázási lázban égett, 67 ágyúlövés és hétezer katona tisztelgett a király e (...)
ElolvasomMaga a szerző, Andrew Lloyd Webber osztotta meg a III. Károly koronázási ünnepségére komponált Make a Joyful Noise című himnuszát.
ElolvasomÚgy tűnik, mintha több ló is megbokrosodott volna a szombaton királlyá koronázott III. Károly hintaját kísérő menetben a londoni utcákon.
ElolvasomA köztársasági elnök európai kollégáival találkozott III. Károly koronázásán.
ElolvasomMegkoronázták szombaton III. Károly királyt. Károly természetesen az édesanyja, II. Erzsébet halála óta király, a koronázás szimbolikus rituáléja azonban különleges jelentőséggel bír egy 74 éves ember számára, aki háromé (...)
ElolvasomMegtelt a Westminster apátság az ünnepségen résztvevő hírességekkel és előkelőségekkel.
ElolvasomNem kis teljesítmény volt, hogy végigcsinálta a ceremóniát a Westminster-apátságban.
ElolvasomEzek voltak a legfurcsább brit koronázások.
ElolvasomA fiatal herceg kissé unta a ceremóniát - majd eltűnt.
ElolvasomA köztársasági elnök férje oldalán vett részt az eseményen.
ElolvasomA néhány száz fős tömeg bekiabálásokkal, fütyüléssel kommentálta a koronázást.
ElolvasomA neten már nagy rajongótábora van.
ElolvasomA szertartáson használt jelképek és az elhangzó beszédek mind az óvatos egyensúly keresését mutatják.
ElolvasomAz énekesnő nehezen találta meg a helyét a Westminster Apátságban III. Károly király koronázásán.
ElolvasomÍgy vonult végig a királyi pár a Buckingham Palotától a Westminster-apátsághoz.
ElolvasomA városlakók több mint fele szerint nem közpénzből kellene fizetni a ceremónia költségeit.
ElolvasomA köztársasági elnök is hivatalos a Westminster-apátságban hamarosan kezdődő koronázásra.
ElolvasomIII. Károly koronázása ismét felvetette a kérdést: szükség van-e még a királyságra?
ElolvasomMegtelt a Westminster apátság az ünnepségen résztvevő hírességekkel és előkelőségekkel.
ElolvasomKialvatlanok lesznek ma a hosszú cermónián.
ElolvasomSzombaton királlyá koronázzák a 74 éves III. Károlyt. A brit történelemben még senkiből nem lett ilyen idősen uralkodó. Rajongók ezrei töltötték az éjszakát a Buckingham-palotánál, hogy láthassák a koronázási menetet. Tu (...)
ElolvasomÁllítólag nem is szólt a családnak arról, melyik repülőgéppel érkezik.
ElolvasomElérkezett a nagy nap, rengeteg tervezés, egyeztetés és próba után a brit monarchia minden pompáját felvonultatja az új uralkodója koronázása alkalmából. Hetven éve nem volt ilyen, vagyis sokan életükben először látják é (...)
ElolvasomNem akarják, hogy túl közel legyen apjához, III. Károly királyhoz.
ElolvasomKora reggel óta gyülekeznek az emberek és érkeznek a meghívott vendégek a westminsteri apátságba.
ElolvasomA koronázáskor a frissen felkent király két fejdíszt is visel, a kétkilós Szent Eduárd koronát a szertartás végén a valamivel praktikusabb, 3000 gyémánttal kirakott birodalmi koronára cseréli.
ElolvasomIII. Károly május 6-án lép édesanyja nyomdokaiba.
ElolvasomA közösségi oldalán mutatta meg a magyar köztársaság elnök, hogy milyen ruhában vesz részt III. Károly koronázásán.
ElolvasomKoronázási lázban ég a brit főváros. Rajongók ezrei töltötték az éjszakát a Buckingham-palotánál, hogy láthassák III. Károly koronázási menetét.
ElolvasomEzek voltak a legbotrányosabb brit koronázások.
ElolvasomA Westminster-apátságban Károly szerelmes forradalmának lehetünk tanúi.
ElolvasomAz épület 1066 óta volt koronázások helyszíne, most teljes dicsőségében készen áll a negyvenedikre.
ElolvasomAlig 24 órát tölt az Egyesült Királyságban, a koronázáson egyszerű vendégként fogják kezelni, nem pedig a királyi család tagjaként.
ElolvasomKözépkori hagyományok, hűségeskü, ezeréves kanál és a világ legnagyobb gyémántja: nem mindennapi körülmények között fogják királlyá koronázni a már tavaly trónra lépett brit uralkodót, habár a felhajtás jóval kisebb lesz (...)
ElolvasomWestminster apátság, koronázási ékszerek, felkenés és eskü. Ezek határozzák meg évszázadok óta a brit királyok és királynék koronázásait. Az évszázad első brit koronázási ünnepsége előtt most végigvesszük a múlt század s (...)
ElolvasomMutatunk néhány másik rekorder uralkodót a történelemből.
ElolvasomA mai napon sor kerül III. Károly brit uralkodó megkoronázására. A koronázás lázba hozza a brit és a külföldi médiumokat, azonban annál kevésbé érdekli Nagy-Britannia lakóit, és főképp a korona többi országában élőket. A (...)
ElolvasomA mai napon sor kerül III. Károly brit uralkodó megkoronázására. A koronázás lázba hozza a brit és a külföldi médiumokat, azonban annál kevésbé érdekli Nagy-Britannia lakóit, és főképp a korona többi országában élőket. A (...)
ElolvasomA több száz éves hagyományok között vannak egészen meghökkentők is. Mutatunk mindent!
ElolvasomEgyharmadukat pedig mind az extra szünnap, mind annak oka hidegen hagyja.
ElolvasomUkrajna védelmi minisztériuma III. Károly király koronázása alkalmából Twitter-videóban mondott köszönetet az Egyesült Királyságnak az orosz invázió ellen nyújtott segítségért.
ElolvasomJoe Bident például hívták, de feleségével képviselteti inkább magát a hagyományőrzés jegyében - celebek, politikusok és koronás fők ugyanakkor ott lesznek a Westminster apátságban.
ElolvasomBrit és magyar tévécsatornák is közvetítik a jeles eseményt.
ElolvasomAz utolsó főpróbák után szombatra minden készen áll Londonban a „nagy felhajtásra”, azaz III. Károly király és felesége, Kamilla megkoronázására.
ElolvasomMinden szempontból sűrű lesz ez a hétvége a briteknél.
Elolvasom10.25-kor indul az adás.
ElolvasomAusztrália miniszterelnöke, magánvéleménye ellenére, hűséget fogad III. Károly királynak az uralkodó koronázási ünnepségén – erről maga a kormányfő, Anthony Albanese beszélt Canberrában pénteken.
ElolvasomA köztársasági elnök és férje III. Károly állófogadására is meghívást kapott.
ElolvasomLovakkal és kiegészítőkkel exkluzív kiadásban készül és a Matchbox gyártja.
ElolvasomA koronázás hétvégéjén az uralkodó figyelmezteti az embereket a balesetveszélyre a hangosbemondón keresztül. És persze jó utat is kíván.
ElolvasomVan, aki már három nappal korábban letáborozott a koronázási menet útvonalán.
ElolvasomA világ politikai elitje, több uralkodója, továbbá számos világsztár társaságában követheti figyelemmel III. Károly királlyá koronázását szombaton Londonban a magyar köztársasági elnök, Novák Katalin. Az államfő exkluzív (...)
ElolvasomSzombaton kerül sor a koronázási ünnepségre.
ElolvasomMilliók készülnek az Egyesült Királyság nagy hétvégi eseményére, III. Károly király és hitvese koronázási ünnepségeire. A példátlan rendőri biztosítás közepette tartott vallási és régi hagyományokat felvonultató ceremóni (...)
ElolvasomIII. Károlyt és Kamilla királynét május 6-án koronázzák meg a londoni Westminster apátságban.
ElolvasomAz előzetes becsléseket jelentősen meghaladó ütemben tizenkét havi csúcsra emelkedtek áprilisban a brit gazdaság aktivitási mérőszámai, elsősorban a szolgáltatási szektor erős teljesítménye miatt.
ElolvasomHivatalban lévő magyar államfő most vesz részt először brit uralkodó koronázásán.
ElolvasomBiztató közvélemény-kutatási adatok jelentek meg az angol király hétvégi koronázása előtt. De nem minden brit médium gondolja úgy, hogy tényleg a monarchia reneszánszát élik.
ElolvasomLondonban végső fázisba léptek a hétvégi királyi koronázás előkészületei. A Buckingham-palotában a királyi pár szerda délután partit tartott a meghívott vendégeknek. Közben figyelmeztették a tiltakozókat: tartsák észben, (...)
ElolvasomElvileg pénteken érkezik Londonba édesapja, III. Károly király koronázására Harry herceg, de egyelőre semmilyen információval nem hajlandó szolgálni utazási terveit illetően.
ElolvasomEgyelőre nem világos, hogy mi volt a célja az üzenet alkotójának.
ElolvasomCsak a palást súlya több, mint 10 kiló.
ElolvasomTöbb mint 8 ezer helyi képviselőről szavaznak az Egyesült Királyságban, ahol a közvélemény-kutatások szerint jóval esélyesebb az ellenzéki Munkáspárt, mint Rishi Sunak miniszterelnök konzervatív pártja. Országos választá (...)
ElolvasomAz új királyt május 6-án koronázzák meg a londoni Westminster apátságban.
ElolvasomCsaknem másfél milliárd font pluszbevételben reménykedik a brit kiskereskedelem III. Károly király koronázási hétvégéjén.
ElolvasomTermészetesen leginkább Londonban, de aki nem olyan szerencsés, hogy a helyszínen kövesse az eseményeket, megteheti a kanapéja kényelméből is, a magyar tévécsatornák sem hagyják ki a történelmi ziccert.
ElolvasomA becslések szerint csak a koronázási emléktárgyakra 100 milliárd forintnyi összeget költenek majd az ünneplők.
ElolvasomA volt amerikai elnököt meglepte, hogy a herceget meghívták a koronázásra.
ElolvasomJogvédők szerint ez nagyon aggasztó, a rendőrök viszont azt állítják, nem a tüntetők azonosítása lesz a cél.
ElolvasomA zenész nehezen tudja leplezni a lelkesedését. Egyike lesz azoknak a sztároknak, akik fellépnek majd a koronázási koncerten Windsorban.
ElolvasomII. Erzsébet királynő egyetlen lánya szerint nem olyan jó ötlet a monarchia karcsúsítása. Ő csak tudja, hiszen a királyi család legtöbbet dolgozó tagja.
ElolvasomA zenész részt vesz III. Károly megkoronázásán.
ElolvasomAz incidens alig négy nappal az uralkodói házaspár koronázása előtt történt.
ElolvasomCsak a korona súlya meghaladja a 2 kilogrammot.
ElolvasomA köztársasági elnök részt vesz III. Károly brit uralkodó hétvégi koronázásán.
ElolvasomA ceremónia szombaton, a Westminster-apátságban lesz.
ElolvasomA köztársasági elnök elfogadta őfelsége meghívását.
ElolvasomAz államfő pénteken utazik Londonba.
ElolvasomA legjobban a vendéglátás és a turisztikai szektor jár majd.
ElolvasomA turizmus és vendéglátás rengeteg pluszbevételre számíthat.
ElolvasomLondoni pénzügyi elemzők várakozása szerint több százmillió font pluszbevételt remélhet a brit üzleti szektor - mindenekelőtt a turizmus és a vendéglátás - III. Károly király koronázási ünnepségeitől.
ElolvasomA Celtic szurkolói pontosan végiggondolták, hova kéne tennie az angoloknak a királyi hercehurcát.
ElolvasomIII. Károlyt május 6-án koronázzák királlyá a londoni Westminster-apátságban.
ElolvasomAz Aranygömb hadművelet néven zajló koronázási előkészületek nem minden részlete ismert széles körben.
ElolvasomRészt vesz a brit uralkodó jövő heti koronázásán az észak-írországi brit fennhatóság ellen küzdő legnagyobb katolikus párt, a Sinn Féin alelnöke, Michelle O'Neill.
ElolvasomA pletyka szerint egy levelére küldött válasz áll a döntés hátterében.
ElolvasomIII. Károly király nagy napja egyúttal a meztelen kertészkedés világnapja is.
ElolvasomOlyan fadarabokkal ajándékozza meg a pápa III. Károlyt, amelyekről azt hirdetik, hogy Jézus keresztjéből származnak.
ElolvasomAz ereklyét majd beépítik abba egy keresztbe.
ElolvasomA darabkák maguk is keresztet formáznak.
ElolvasomA megkérdezettek 51 százaléka szerint nem az adófizetőknek kellene fizetniük a koronázási ünnepséget.
ElolvasomA sört eredetileg VIII. Eduárd brit uralkodó 1937-es koronázásának megünneplésére készítették.
ElolvasomKözeleg III. Károly koronázási ünnepsége, mely nem lesz híján az extravagáns és borsos árú ételeknek-italoknak. A jeles alkalomra egy 25 ezer dollár értékű egyedi skót whisky is készül.
ElolvasomA király és a királyné kiválasztotta a jeles esemény „hivatalos” ételét.
ElolvasomIII. Károly komoly szankciókat vezetett be a fiával szemben.
ElolvasomHarry herceg azonban ott lesz az édesapja mellett.
ElolvasomAz angol-brit monarchia évezredes történetében ő lesz a legidősebb uralkodó, akit megkoronáznak.
ElolvasomA Buckingham-palota ismertette a fellépők névsorát, amelyben szerepel a Take That és Andrea Bocelli is.
ElolvasomVilágsztárokat felvonultató hatalmas koncert követi a brit uralkodó, III. Károly király három hét múlva esedékes koronázását. A Buckingham-palota szombaton ismertette a fellépők valószínűleg még mindig nem teljes listájá (...)
ElolvasomA koronázást háromnapos ünnepségsorozat kíséri majd.
ElolvasomVilágsztárokat felvonultató hatalmas koncert követi a brit uralkodó, III. Károly király három hét múlva esedékes koronázását. A Buckingham-palota szombaton ismertette a fellépők valószínűleg még mindig nem teljes listájá (...)
ElolvasomRövid, és feltehetően nem túl feltűnő lesz a sussexi herceg megjelenése a történelmi eseményen.
ElolvasomFellélegezhet Károly király... vagy mégsem? Fia, Harry herceg ott lesz a brit uralkodó koronázásán, de menye Meghan nem utazik vele Angliába. Egyes kommentátorok szerint mindez Harry és családja kibéküléshez vezethet, de (...)
ElolvasomOtt lesz apja koronázásán. De felesége nem.
ElolvasomFelesége biztos, hogy Kaliforniában marad a gyerekekkel.
ElolvasomA sussexi hercegné Kaliforniában marad a gyerekekkel.
ElolvasomSokáig húzták a bejelentést, de alig három héttel a történelmi esemény előtt végre kiderült: Harry herceg ott lesz.
ElolvasomAz egyik járműben még légkondi is lesz.
ElolvasomKiderült, hogy csak a miniszterelnök, Rishi Sunak lehet jelen „plusz egy fővel”.
ElolvasomElső alkalommal nevezik “Kamilla királynének” III. Károly angol király feleségét a most kiküldött koronázási meghívókon. A koronázási eseményen szerepet kap az uralkodó unokája, György herceg is. Biden amerikai elnök nem (...)
ElolvasomA meghívó mellett a Buckingham-palota megosztott egy fotót is a királyi párról.
ElolvasomA ceremóniát május 6-án tartják a londoni Westminster-apátságban. A meghívottakról egyelőre nem sok mindent lehet tudni.
ElolvasomKétezer meghívót küldött a Buckingham-palota III. Károly, az Egyesült Királyság uralkodója és felesége, Kamilla egy hónap múlva esedékes koronázására.
ElolvasomKétezer meghívót küldött a Buckingham-palota III. Károly, az Egyesült Királyság uralkodója és felesége, Kamilla egy hónap múlva esedékes koronázására. A kétezer fős meghívott vendégsereg összetételéről egyelőre annyi tud (...)
ElolvasomKétezer fős a vendéglista.
ElolvasomEddig még sosem nyitották meg ezt a részt a nagyközönség előtt.
ElolvasomEgy londoni fazekas manufaktúra egyedi sorozattal készül a 2023. május 6-i koronázás alkalmából.
ElolvasomKamilla királyné első házasságából származó gyermekei és tinédzser unokái viszont hivatalosak a ceremóniára.
ElolvasomHáromnapos országos ünnepségsorozat kíséretében koronázzák meg.
ElolvasomA brit uralkodót május 6-án, szombaton koronázzák meg a londoni Westminster-apátságban.
ElolvasomA szokásos záróránál két órával tovább, hajnalba nyúlóan ünnepelheti a pubok népe Angliában és Walesben III. Károly király májusi londoni koronázását - közölte hétfőn a brit belügyminisztérium.
ElolvasomSzóvivője útján utalt arra a pár, hogy meghívást kaptak a május hatodikán esedékes koronázásra.
ElolvasomDe egyáltalán nem biztos, hogy el is mennek.
ElolvasomA pár egyelőre még vacillál, hogy elfogadja-e az invitálást.
ElolvasomA király személyesen adott megbízást a koronázási ceremóniáján felhangzó tizenkét zenemű megírására.
Elolvasom