Két éve még kirúgták a korábbi főigazgatót, most viszont hozzá került a koronázási palást termének felújítása. Megkérdeztük L. Simon Lászlót és Zsigmond Gábor jelenlegi főigazgatót is, hogy mi történik.
ElolvasomA miniszter azt állítja, kizárólag a gyermekek védelme érdekében rúgta ki L. Simon Lászlót. Vidnyánszky viszont igazi vezető, akinek addig nem fogadja el a lemondását, amíg a vizsgálatok zajlanak.
ElolvasomL. Simon Lászlót egy hete rúgták ki, a múzeum díszlépcsőházában köszönték meg munkáját, amikor éppen az utolsó állománygyűlésre tartott.
ElolvasomA menesztett főigazgatót a Magyar Nemzeti Múzeum díszlépcsőházában várták kollégái.
ElolvasomA politikus szerint az állhat a háttérben, hogy a Magyar Művészeti Akadémia leköszönő elnökét állítólag L. Simon közbenjárására nem választották meg tiszteletbeli elnöknek.
ElolvasomHétfőn, váratlanul menesztette L. Simon Lászlót Csák János miniszter.
ElolvasomLezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke igyekezett vigasztalni a Magyar Nemzeti Múzeum immár csak volt főigazgatóját, de a saját bevallása szerint sem igazán ért el átütő eredményt.
ElolvasomL. Simon László egy napra híresebb lett, mint Szoboszlai.
ElolvasomA Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója nem tudta betartatni a törvényt, ezért kellett kirúgni – magyarázta az L. Simon Lászlót menesztő döntését a Parlamentben Csák János kulturális és innovációs miniszter.
ElolvasomCsák János kulturális miniszter a gyermekvédelmi törvény megsértése miatt menesztette L. Simon Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját - hangzott el az Országgyűlésben. Mint ismeretes, a közgyűjtemény ad otthont a (...)
ElolvasomA Mi Hazánk képviselője szerint ez volt az egyetlen döntés, amely az intézmény tekintélyét helyre tudta állítani, és azt ígérte, hogy más, hasonló kiállítások ellen is fel fog lépni a jövőben.
ElolvasomCsák János miniszter váratlan döntése, hogy menesztette L. Simon Lászlót a Magyar Nemzeti Múzeum éléről, a parlamentben is fő téma volt. A múzeum kiállítása ellen fellépő, arról a gyerekeket kitiltani igyekvő Dúró Dóra m (...)
ElolvasomKirúgta Csák János kulturális és innovációs miniszter L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatóját.
ElolvasomCsák János miniszter ma menesztette a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját.
ElolvasomCsák János kulturális miniszter közölte a főigazgatóval, hogy azonnali hatállyal megszünteti munkaviszonyát.
ElolvasomMegnyílt a World Press Photo kiállítás a Nemzeti Múzeumban. A tárlaton látható 94 díjazott felvételt több mint 60 ezer fotóból választotta ki egy független zsűri. Az év fotója a "Légitámadás a mariupoli kórház szülészete (...)
ElolvasomA magát „reprezentatívnak” tartó, L. Simon Lászlót vagy Orbán János Dénest is a tagjai közt tudó Magyar Írószövetség „várakozással tekint” arra, hogy a Fidesz holdudvara bekebelezte a legnagyobb könyvpiaci szereplőt.
Elolvasom